December 24. – 2Sám 7,1-16; Lk 1,67-79
Milyen ajándékkal készülünk Jézus születésnapjára?
Ha Dávid királyhoz hasonlóan mi is szeretnénk templomot készíteni Istennek lakóhelyül, Ő azt elfogadja, és önmagával ajándékoz meg minket.
Általában nem készülünk fel idejében arra, hogy az utolsó adventi napokban ördögi támadásoknak leszünk kitéve! Mert Jézus születésének ünnepe nem egyszerűen emléknap, hanem valóságos születés, és ilyenkor a gonosz lelkek azokra támadnak, akikben lakást szeretne venni a megtestesült Ige. Az ünnephez közeledve egyre érzékenyebbek (sőt, sértődékenyebbek!) leszünk, és általában kimerülünk a túlhajtott tevékenységekben.
Felkészülésünk végéhez érkeztünk. Mi is ki vagyunk téve annak, amivel a Csíksomlyói Betlehemes Játékok ördögei – visszatérő motívumként – minden alkalommal fenyegetik a résztvevőket. Mivel belátták, hogy Krisztus megszületését nem tudják megakadályozni, csak annyit tehetnek, hogy megakadályozzák az Ő befogadását, és ennek elérésére különböző rontásokat szórnak az emberekre.
Legalább ezen az utolsó napon határozzuk el, hogy nem engedünk a szeretetlen vitatkozásokra való kísértéseknek. Az ajándékok készítésének és a vásárlásoknak a lázában pedig ne feledkezzünk el arról sem, hogy elsősorban Jézusnak a fogadására kell készülnünk, és neki is kell ajándékot adni!
Krisztus megszületett, és nálunk is kopogtat már, amikor még nem készültünk föl a fogadására, sőt, talán a legnagyobb rendetlenség és felfordulás közepette vagyunk. Simone Weil szerint Jézus úgy kopogtat az ajtónkon, mint a hajléktalan koldus. Nehogy úgy legyen, mint a koldussal szokott történni, hogyha nem fogadják be, egyre ritkábban próbálkozik, és végül elmarad.
Vegyük megtiszteltetésnek, hogy Isten minket választott hajlékául, azért, hogy a templomává legyünk. Tapasztaljuk meg, hogyan szeret az Isten! NB!: Ezt a szeretetet kell tovább adnunk! Hiszen Ő azért lett emberré, hogy a mi testvérünk legyen, és mi is jó testvérei legyünk egymásnak. Ha ezt megvalósítjuk, akkor ezzel a legszebb ajándékot adjuk Jézusnak.
Zakariásnak a mai evangéliumban elhangzott imája sok szempontból hasonlít Mária hálaadó imájához, amelyet a csütörtöki evangéliumban hallottunk. Ezek is legyenek számunkra minták a mi személyes imáinkhoz, és nemcsak karácsonykor, hanem egész életünk minden napján, és majd akkor is, amikor eljön életünk utolsó órája!
Zakariás és Mária nemcsak az elmúlt történelem hatalmas tettiért adott hálát, hanem Isten végső, szabadító tettéért is. Vagyis azért, hogy nem lesz szükség több szabadításra. (Bárcsak mi is így tudnánk hálát adni nemzetünk szabadságáért!) Aztán Zakariás köszönetet mondott saját fiáért is. Mi is mondjunk köszönetet szeretteinkért, és nemcsak karácsonykor! Ne vegyük magától értetődőnek, hogy ők szeretnek minket! Miután befogadjuk Jézust, Őt ajándékozzuk nekik és azoknak, akik általunk befogadják Őt!