December 21. – Énekek éneke 2,8-14; Lk 1,39-45
Milyenek, és mennyire fontosak számunkra a Jézussal és a szeretteinkkel való találkozásaink és együttléteink?
Amikor a tegnapi evangéliumi részletben Mária csodálkozva kérdezte az angyalt, hogy „hogyan lehetséges mindez?”. Az angyal azt válaszolta, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”, és az idős Erzsébetre hivatkozott. Mária a segítő szándék mellett azért is sietett nagynénjéhez, hogy „lássa” a jelet, hogy bizonyságot szerezzen. Mert továbbra is tele volt kérdésekkel: hogy ez, az Isten részéről történt „leánykérés” és lefoglalás („eljegyzés”), valóság volt-e, vagy csak álom? Mert a testében még nem érezhetett semmit. Megérkezése pillanatában azonban választ kapott kérdésére anélkül, hogy feltette volna azt. Ugyanígy volt Erzsébet is, akinek a férje, Zakariás nem tudta neki elmondani, hogy milyen hírrel lepte meg őt az áldozatbemutatás közben ugyanaz az angyal, aki Máriát köszöntette. Erzsébet sem árulta el senkinek a titkot, hogy gyermeket fogant. Vállalta a közösséget férje némaságával. Mária köszöntésére a Szentlélek eltöltötte Erzsébetet és méhében a magzatot, aki már meg is kezdte hivatását,
és jelezte anyjának, hogy kik vannak itt.
Mária számára az Istentől kapott újabb nagy jel Erzsébet köszöntésében rejlett. Erzsébet folytatta az angyali üdvözletet: nagy örömmel jelentette ki, hogy Mária – anya. Az angyal ugyanis nem szólt arról, hogy az üdvözletének pillanata egyben egy új élet kezdete is.
Gondolkozzunk el az Énekek éneke kérdéseiből kiindulva: „Hogyan lehet az, hogy az keres engem, akinek senki és semmi nem hiányzik a boldogságához? Hogyan lehet az, hogy az Örökkévaló, az én „fölépítőm”, örök szeretettel szeretett engem, és ezért az enyémhez hasonló emberi testet vett fel? Már itt áll a házam falánál. Nemsokára benéz az én világomba, emberi szemén keresztül, „a teremtés rácsos ablakán”. Hogyan lehet, hogy az jön el hozzám, aki mindent betölt jelenlétével? Hogy itt nézelődik „az ablakon át” engem keresve, Ő, aki átlátja a mélységeket és a kerubok fölött trónol? És nem csak azért keres, mert nekem szükségem van rá, hiszen akkor nem lehetne „vőlegénynek” nevezni, hanem csak Istennek és Úrnak. De Ő maga is szomjazik az én szeretetemre.
Amire karácsonykor rácsodálkozunk, az mindennapi valóságként van jelen, hiszen az átváltoztatott ostyában is csöndesen, szó nélkül „áll az ablaknál”, engem néz és vár. Édes fügét szeretne szedni az én fámról, és a szerelem borát szeretné inni az én életem szőlőtőkéjén termett szőlőből.
Az édes „gyümölcs”, amit Jézus keres, a Szentlélek gyümölcse, a szeretet. Kérjük a Szentlelket, hogy ne legyünk terméketlen fügefa és gyümölcstelen szőlőtő, hanem legyünk Jézushoz méltó „jegyes”.
Engedjük be Jézust a szívünkbe, hogy nálunk lakjon, és valóban „velünk legyen az Isten”, és amikor együtt vagyunk szeretteinkkel, akkor is az öröm töltse el a szívünket!