Évközi 15. hét, csütörtök – Mt 11,28-30
Hogyan hordozzuk életünk terheit?
A mai evangéliumban Jézus úgy fejezte be tanítását, hogy magához hívott mindenkit, aki elfáradt a küzdelmeiben, keresztjének a hordozásában. Azt ígéri, hogy Ő felüdít minket, édessé teszi az ö igáját, illetve könnyűvé teszi az ő terhét.
Ennek azonban feltétele van. Szükséges felvenni az ő igáját, valamint tanulni Tőle, szelídséget, illetve alázatot. Jézus szelídségének, illetve alázatának a forrása annak a tudata, hogy az Atya szereti Őt, valamint Ő is szereti az Atyát. Jézus szeretetből vállalta a keresztet. A mi terhünk, illetve keresztünk is csak akkor lesz „édes” valamint „könnyű”, ha szeretetből vállaljuk.
Jézustól úgy nem lehet tanulni, ha el akarunk vetni magunktól minden terhet. Jézus azokat hívja magához, akik fáradoznak, valamint teher alatt görnyednek. Akiknek pedig az életcéljuk éppen az, hogy minden terhet elvessenek maguktól, azok nagyon messzire kerülnek Jézustól ezzel a magatartásukkal.
Ha Jézustól tanulni akarunk, akkor olyannak szükséges lennünk, mint az ő példabeszéde szerinti a jó talajba hullott mag, amely szeretetből vállalja, hogy meghal magának, ezáltal képes termést hozni, vagyis másokért élni. Jó, ha figyelünk arra a veszélyre, hogy lelkünk szántóföldjén gyökeret verhetnek, sőt elterjedhetnek azok a gyomok, valamint a tövisek is, amelyek a búzánál gyorsabban növekednek, ezáltal elfojtják a búzaszálakat.
Sajnos, a fényűző életmódot sokan nem szúró tövisnek tartják, hanem kívánatos, kellemes környezetnek. Jézus szerint viszont a földi gazdagság utáni vágy, a világias gondok rontják meg a szívünket úgy, hogy az igazi szeretet helyébe az önzés lép. A saját kényelmünk utáni vágy, amely nincs tekintettel másokra, megrontja kapcsolatainkat is.
Vannak helyzetek, betegség miatti fájdalmak, olyan állapotok, illetve kényszerítő körülmények, amikor muszáj vállalni bizonyos terheket vagy szenvedéseket. Szokták mondani, hogy „a muszáj nagy úr”. Előfordulhat, hogy belefáradunk, ugyanakkor nincs lehetőségünk még pihenésre sem, amikor nem érzünk szeretetet, csupán kényszerűségből vállaljuk a terheket. Ilyenkor kérjük Jézust, hogy Szentlelkével erősítse, valamint őrizze meg szeretetünket azok iránt, akik terhet jelentenek számunkra, ezzel könnyítse meg terhünket.
Ne feledjük, hogy szenvedéseinknek, illetve az emberi kapcsolatainkból adódó félreértéseknek, bántásoknak, mindenféle sebeinknek szeretettel történő vállalása Jézus, illetve a Szentlélek segítsége nélkül nem lehetséges. Jézus mondta: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). A Szentlélek nélkül pedig végképp lehetetlen teljesíteni azt, hogy „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9), valamint hogy úgy „szeressétek egymást amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12). Mert mindez a Szentlélek által történik.
„Egy szó mint száz”: nélkülözhetetlenül szükségünk van Jézus, valamint a Szentlélek vigasztalására, illetve szerető segítségére.