Február 2. Urunk bemutatása – Mal 3,1-4; Lk 2,22-40
A mai nap a fény ünnepe. Vizsgáljuk meg, hogy milyen félelmeink és gondjaink vannak! Bízzuk ezeket Istenre, és kérjük, hogy ragyogja be szívünket Krisztus világossága!
Mivel „az Úr törvénye előírja: »Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.«”, ezért minden elsőszülött fiúgyermeket a születése utáni 40. napon a jeruzsálemi templomban Isten szolgálatára ajánlottak fel.
Ma arra emlékezünk, hogy Jézus bemutatásának Márián és Józsefen kívül csak Simeon és Anna volt a tanúja. Simeonról azt írta Lukács evangélista, hogy: „Izrael vigaszára várt”. Simeon a Szentlélek indítására ment a templomba, és felismerte, hogy a kicsi Gyermek nemcsak a választott népnek, hanem az egész emberiségnek a Megváltója.
Az olvasmányban hallottuk, hogy Malakiás próféta mit írt a Messiásról: „… ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja”.
Mi sem bizonyítja jobban a megtestesülés minden értelmet és képzeletet felülmúló csodálatos titkát, mint az, hogy a Messiás nem ítélkezni jött, hanem a bűntől való szabadulást hozta el. A prófétai várakozással ellentétben az Úr eljövetele nemhogy rettenetes és félelmetes, de még csak látványos és feltűnő sem volt. Ilyen volt a születése, de a templomba való bemutatása is.
Az agg Simeon példáját állította elénk a mai evangélium. Ha készek vagyunk arra, hogy nemcsak a karjainkba vegyük Jézust, hanem be is fogadjuk Őt (vagyis Istennek átadjuk életünket), akkor bennünk is felgyullad az ő isteni tüze. Mindig velünk és bennünk lesz az Isten.
Ezen a napon Jeruzsálemben 385. év táján már gyertyás körmenetet tartottak. A gyertyák megszentelése csak a 10. századtól kezdve vált általánossá, és ettől kezdve nevezték ezt a napot Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének.
Amikor II. János-Pál pápa 1997. évtől kezdve február 2-át a megszentelt élet napjává avatta, elrendelte, hogy a szerzetesek ezen a napon újítsák meg fogadalmaikat, melyben azt vállalják, hogy a keresztségben tett ígéretük minél tökéletesebb megvalósítására törekszenek. A pápa akkor arra is felszólította őket, hogy minden hívőt emlékeztessenek a keresztségben kapott hivatásunkra, mely szerint mindnyájan legyünk templommá, hogy oda bevonulhasson Krisztus! Így az Istennel és az emberekkel való találkozások színhelyévé válhatunk!
A mai nap a Jézussal való találkozás ünnepe, amelyben Isten végtelen gyöngédsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös ember iránt. Az Úr Jézus mindenben sorsközösséget vállalt velünk olyannyira, hogy bennünk akar élni. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Úgy akar megtisztítani minket, hogy vállalta a kísértést is, hogy segítsen minket a kísértések legyőzésében: „mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek” (Zsid 2,18).
Bízzunk a minket szerető Istenben, és engedjük, hogy szívünket beragyogja Krisztus világossága!