Szent Család vasárnapja – Kol 3,12-21; Lk 2,41-52
Hogyan követhetjük a Szent család példáját?
Karácsony ünnepe utáni vasárnapon, az új polgári év kezdete előtt a Szent Család példájára tekintünk.
A szentatyák részletesen kifejtették, hogy a család tagjainak külön-külön hogyan szükséges hasonlítaniuk a három személyű egy Istenre, aki a maga képére alkotta az embert. Az apának a mennyei Atya gondviselő szeretetét szükséges követnie, ahogy szent József is tette! A gyerekek, valamint a család minden tagja számára a Fiú a követendő példa. A feleséget pedig a Szentlélek segíti, hogy okos, áldozatos szeretettel szolgálja a család tagjait.
A mai szentleckében Pál apostol arra buzdít, hogy „Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon!” Azt is kéri, hogy „öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak… Legfőként pedig szeressétek egymást,… Legyetek hálásak!” Vagyis becsüljük meg a másik szolgálatát, illetve türelmét, megköszönve mindent egymásnak, valamint az Istennek!
Állandóan szükséges törekednünk a megértő, egymásra figyelő, türelmes, alázatos szeretetre! Tanuljuk meg, hogy mikor szükséges valamit meglátni, illetve mikor nem érdemesvalamit észrevenni. Valamint hogy mit érdemes szóvá tenni, vagy mikor szükséges hallgatni, sőt elhallgatni. De legfőképpen segítsük egymást Isten saját életünkre vonatkozó akaratának felismerésében, valamint teljesítésében.
A szülők egymással való kapcsolata, törődése a gyermekeik személyes kapcsolataik kialakulására, a későbbi személyes fejlődésükre is nagy hatással van. Ezt alapvetően meghatározza, hogy gyermekkoruk első éveiben milyenek voltak a szülőknek egymással, valamint a gyermekeikkel való kapcsolatuk.
Képletesen szólva a szülők egymás iránti szeretetének bölcsőjében fejlődik egészségesen önállóvá a gyermek. A családra Isten Fiának is szüksége volt földi pályafutásának a kezdetén. Amikor tizenkét éves korában keresi saját identitását küldetését, élete értelmét, a templom válik ennek színhelyévé. Ezen a helyen, az Atya házában nyilvánvalóan jól érzi magát, mert ez a hely ismerős volt számára, tehát nyugodtan leül.
Mindenekelőtt hallgat, ami minden gyermek alapvető magatartása, minden bölcsesség kezdete, az érettség jele. Azután kérdez, vagyis keres, ismerni vágyik. Nem úgy indul, hogy mindent tud, mindent természetesnek vesz. Ez szintén az érettség jele. Majd pedig válaszol. Válaszai csodálkozást keltenek, ahogyan csodálkozást vált ki az a válasz is, amelyet Jézus szüleinek ad.
Az evangéliumi részlet lényeges mondanivalóját az a párbeszéd őrzi, amelyet az anya folytat fiával. „Miért tetted ezt velünk? Apád és én bánkódva kerestünk. – Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Az Atya akaratát követve „hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik”, akikre az Atya bízta Őt.