Évközi 22. hét, péntek – Lk 5,33-39
Értékeljük-e, őrizzük-e, ápoljuk-e hagyományainkat? Milyen szerepet tölt be életünkben a böjt?
Hagyományaink átvétele sokat segít minket abban, hogy életünk helyes irányban haladjon. Ugyanakkor él bennünk az új dolgok felfedezésének a vágya is. A hagyományokhoz való értelmetlen ragaszkodás korlátozza fejlődésünket. Tehát nem szabad elfelejtenünk, illetve megtagadnunk a régi szokásokat, de nem zárkózhatunk el az új dolgoktól sem. Az a jó, ha a megőrzés, valamint a megújítás elve egyszerre érvényesül.
A helyes arány megtalálása nem könnyű. Érdemes állandóan felülvizsgálnunk, hogy mi az, amihez a régiből érdemes ragaszkodnunk, illetve mi az, amit már elhagyhatunk; milyen új dolgok szolgálnak a javunkra, valamint mi az, amelyet nem érdemes átvennünk, de még kipróbálnunk sem.
Ugyanez érvényes a böjtöléssel kapcsolatban is.
Hogyan viszonyuljunk a böjtöléshez?
A zsidó írástudók (a törvény magyarázói) megfeledkeztek arról, hogy a böjt célja eredetileg a bűnbánat kifejezése, illetve a kiengesztelés fő eszköze volt, illetve a böjt felkészülést jelentett az Istennel való találkozásra. Csupán a törvény külsőséges teljesítése miatt kérték számon Jézustól, hogy miért nem kötelezi tanítványait a böjtölésre.
Jézus a násznép-hasonlattal válaszolt. Az apostolok megértették, hogy ő a vőlegény, a násznép pedig a köréje gyűlt közösség, amely a lakodalomban örül, ezért nem böjtöl.
Krisztus Urunk is fontosnak tartotta a böjtöt. Ő is böjtölt negyven napig a mi bűneink kiengesztelésére. Ezen kívül az apostolokat figyelmeztette, hogy némely gonosz lélek nem űzhető ki másképpen, csak böjttel, valamint imádsággal. Hiszen a legtöbb bűn közvetlenül vagy közvetve az érzékiségből, valamint az ételnek, illetve az italnak a túlságos élvezetéből ered, ezért a test kívánságainak a megfékezésére a legalkalmasabb a tápláléktól való megtartóztatás.
Az első Pünkösd óta az utolsó napig egyszerre vagyunk böjtölő, ugyanakkor ünneplő násznép, mert többször is megtapasztaljuk Krisztus hiányát (hogy „elvitték a vőlegényt”), de azt is, hogy a feltámadott Krisztus ígérete szerint minden nap velünk van. A böjt tehát Krisztus óta az ő erőszakos halálára is emlékeztet.
Komolyan vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy vallásos életünkben azt tartjuk-e a legfontosabbnak, hogy Krisztussal legyünk? Tudunk-e örülni az ő jelenlétének? Érte képesek vagyunk-e minden áldozatra? Szomorúak vagyunk-e, ha nem érezzük az ő jelenlétét? És végül vizsgáljuk meg, hogy helyesen, a szerepének megfelelően alkalmazzuk-e a böjtölés gyakorlatát?
Segítsen meg minket a Szentlélek, hogy vallásos gyakorlatainkban megújuljunk, illetve általuk teljesebb életre jussunk!