Húsvét 2. hete, szombat – ApCsel 6,1-7; Jn 6,16-21
Miért van szükség Krisztus feltámadására ahhoz, hogy személyes kapcsolatban legyünk Istennel?
Tudjuk, hogy Isten nem egy személy, hanem három személynek (az Atyának, a Fiúnak, illetve a Szentléleknek) egymástól elválaszthatatlan szeretet-kapcsolatából áll. Ezért mondta Jézus, hogy „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja” (Jn 14,21), valamint „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9).
Jézus földi életében is létezett személyes kapcsolata a tanítványokkal, és más emberekkel. De ez csupán bizonyos helyszínekhez kötődött, néhány személyre korlátozódott, illetve időleges volt. Így történt ez a mai evangélium szerint is a kenyérszaporítás után a háborgó tavon. Jézus föltámadása után viszont a Vele való személyes kapcsolat nem korlátozódott helyhez, vagy időhöz. Sőt, ugyanabban az időben Jézus egyszerre jelen tudott lenni a tanítványokkal Emmauszban, valamint az utolsó vacsora termében, ugyanígy az asszonyokkal is.
Életünk legfontosabb feladata, hogy a Szentlélek által egyre élőbb, személyesebb legyen a kapcsolatunk Jézussal. Ha igazán szeretjük azokat az embereket, akiket Isten ránk bízott, akkor az is fontos, hogy a mi közreműködésünkkel nekik is egyre élőbb, személyesebb legyen a kapcsolatuk Vele. Ez egyszerre külön-külön is lehetséges, például minden szentmisében.
Ugyanabban a szentmisében két fő forrása van a Jézussal való személyes kapcsolatunk ápolásának (az Ige hallgatása, valamint az Eucharisztia magunkhoz vétele). Ahhoz, hogy a szentmise valóban a feltámadott Krisztussal való személyes találkozás lehessen, egyrészt szükséges megtalálnunk az Ige asztalán külön a számunkra készített táplálékot (hogy nekünk személyesen mit akar mondani Krisztus), ugyanígy szükséges személyesen találkoznunk Vele az Eucharisztia asztaláról magunkhoz vett Szentostyában is.
A mai szentleckében arról értesülünk, hogy az Egyháznak már a kezdeti időszakában nem egyszerűen a külső ellenségekkel volt szükséges megküzdeni, hanem belső gondok is adódtak, amelyekből feszültségek támadtak.
Nehézségek mindig lesznek, de ne engedjük, hogy ezek ellenségeskedésbe menjenek át! Ezek olyan próbatételek, amikor kiderül, hogy Jézus jelenléte mennyire élő bennünk. Azok, akik Jézussal személyes kapcsolatban élnek, szeretettel mindent meg tudnak oldani.
Már előre készüljünk föl arra is, hogy a derűs, boldog időszakok után olykor mi is úgy érezhetjük, hogy életünk tengerén sötét viharba kerülünk, az ellenszéllel szemben pedig minden fáradozásunk eredménytelennek tűnhet. Ha megfeledkezünk Jézusról, akkor úgy járhatunk, mint azok a tanítványok, akik Jézus nélkül indultak útnak. Bár jól tudták, hogy vihar idején mi a teendő, megijedtek a vízen járó Jézustól. Pedig Ő feloldja félelmeinket, aggályainkat, lecsendesíti a szívünkben dúló viharokat. Vele békesség költözik szívünkbe, aztán révbe is érünk az örökkévalóság kikötőjében.