Nagyböjt 2. vasárnapja A – Ter 12,1-4; Mt 17,1-19
Milyen lelkülettel vállaljuk szenvedéseinket?
Húsvét ünnepére készülve múlt vasárnap megtanultuk, hogy Jézussal együtt nekünk is a kísértések próbatételei között kell eljutnunk az üdvösségre. Ma itt a templomban lehetünk tanúi Krisztus színeváltozásának az oltáron, de előtte meg kell értenünk, és el kell fogadnunk a mai evangéliumi részletből levonható tanulságokat.
Jézusnak is szüksége volt az Atya megerősítésére, hogy a Messiásnak szenvednie kell. Őt is kísértette nyilvános működésének kezdetétől fogva a könnyebb megoldás lehetősége, amelyről már a pusztai hármas kísértés is tanúskodik, és amely megismétlődött még a kereszten is: Szabadítsd meg magadat!… Szállj le a keresztről! De Jézusnak nem volt más lehetősége, csak a szenvedés vállalása. Ha lett volna, akkor az Atya biztosan azt választotta volna. Hiszen az Ő szeretett 
Fiáról volt szó. Jézus azért vitte magával Pétert, Jakabot és Jánost, mert ők lázadoztak leginkább Jézus szenvedése ellen, nekik volt a legnagyobb szükségük arra, hogy Jézus helyre tegye a Messiásról alkotott elképzelésüket.
Hat nappal korábban az történt, hogy amikor Jézus megjövendölte szenvedését és kereszthalálát, Péter szemrehányást tett Jézusnak. Jakabról és Jánosról pedig kiderült, hogy Jézus dicsőségéből részt kívántak, de a szenvedésről ők sem akartak hallani. Mint ahogyan mi is nehezen fogadjuk el.
! Nemzetünk tagjainak is nehéz a szenvedések elfogadása. A nándorfehérvári diadal emlékére elrendelt Urunk színeváltozása ünnepével III. Kalixtus pápa minden idők magyarjainak üzente: Őt (Krisztust) hallgassátok! Jézus a jelenet után nem magyarázkodott, mert a tanítványok nem értették volna. Még az utolsó vacsorán a lábmosáskor is csak annyit mondott Péternek: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Ennek megértésére és elfogadására csak Jézus föltámadása után kerülhetett sor. Jézus ezért tiltotta meg nekik, hogy az ő feltámadásáig ne is beszéljenek az ő színeváltozásáról. Érthető, hogy Péter fenn akart maradni a hegyen a csodálatos élménnyel, és nem akart lemenni a völgybe, ahol a keresztet ácsolják nemcsak Jézusnak, hanem nekik is, és jegyezzük meg, hogy nekünk is. De Jézus nem akart hátat fordítani a világnak, sőt, éppen ellenkezőleg: mindenkiért meghalt, hogy mindenkit üdvözítsen, vagyis Ő építsen nekünk sátrat, örök lakóhelyet a mennyben. Vállalnunk kell minden helyzetben az életközösséget Jézussal! Nem azt kell kérni, hogy óvjon meg minket a szenvedésektől, hanem hogy erősítse meg a feltámadásba és az örök életbe vetett hitünket. Jézus megmutatta a végcélt. Csak ezt nem feledve és ezáltal megerősítve lehet örömmel vállalni a szenvedéseket, kiegészítve mindazt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak és nemzetünknek a javára. A világ végén majd hallhatjuk Krisztus szavát: Jertek, Atyám áldottai! Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, asztalomnál egyetek és igyatok országomban! (v. ö. Lk 22,28-30)