Évközi 33. hét, szombat – Lk 20, 27-40
Hiszünk-e a testünk föltámadásában és az örök életben?
Tudjuk-e, hogy mi ad nekünk boldogságot az örök életben?
Két hete sincs, hogy ebben a (C.) liturgikus évben (évközi 32. vasárnap) hallottuk a mai evangéliumot, amelyben Jézus a feltámadásról beszél. A feltámadás nélkül semmit sem ér a hitünk. „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.” (1Kor 15,18-19)
A szadduceusok arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, mert szerintük arról nincs szó a mózesi könyvekben. Ők csak ezeket a könyveket fogadták el Istentől sugalmazottaknak. Saját álláspontjuk igazolására kitaláltak egy történetet egy asszonyról és hét testvérről, akik egymás után feleségül vették az asszonyt, de egyiküktől sem fogant gyermeket. Gúnyosan megkérdezték Jézustól, hogy ha lesz egyáltalán feltámadás, akkor melyik férfié lesz az asszony? Meséjüket 
minden bizonnyal csak a képzeletük szülte, mivel nehezen képzelhető el, hogy a valóságban is megtörtént volna, hogy egy asszonyt egymás után hét testvér vegyen el feleségül. Jézus a mai evangélium utolsó mondatával éppen Mózesre hivatkozva állította, hogy „Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él”. Máskor azt is mondta, hogy mindenki fel fog támadni a világ végén. „Akik jót tettek, föltámadnak az életre, akik gonoszat tettek, föltámadnak a kárhozatra.” (Jn 5,29)
Jézus nem mondott sok konkrét dolgot arról, hogy mi vár ránk az örök életben, de biztosra vehető, hogy a feltámadott élet nem ennek az életnek a visszaállítása és folytatása lesz. Az is biztosra vehető, hogy mivel a test is részt vett a jó vagy a rossz szolgálatában, a test is elnyeri majd a jutalmát vagy a büntetését.
Nem úgy kell elképzelni az örök életet, hogy az mennyei lakoma lesz, vég nélküli étkezéssel és italozással, mivel a táplálkozás szükségtelenné válik. Mivel megszűnik a halál, nem lesz szükség a születésre és így a házasságra sem. Ezért mondta Jézus, hogy a mennyekben már „nem nősülnek, és nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak.” Ezek szerint a test feltámadásával nem támad fel a nemiség. Biztosak lehetünk abban, hogy örök életünk a földi életünk kiteljesedése lesz, a teremtményi lét korlátai nélkül. A legnagyobb boldogságunk mindenképpen az lesz, hogy részesedünk Isten életében. Ezzel együtt az Isten szándéka szerint létesített házastársi, baráti, valamint a családi kapcsolataink megmaradnak és kiteljesednek a föltámadott életünkben. Továbbra is szeretni fogjuk azokat, akiket a földi életben szerettünk, de a tér és idő korlátai nélkül, és ezek a kapcsolatok nem zárnak el minket a többi üdvözülttel való kapcsolatainktól, és nem is zavarják azokat. Úgy lesz teljes a boldogságunk, hogy elhunyt hozzátartozóinkkal, akik Istenben haltak meg, halálunk után újra együtt leszünk, és tökéletesen szerethetjük Istent és egymást, az elvesztés félelme nélkül! ! Hozzátartozóink halálakor ez adjon nekünk vigasztalást és erőt!