Évközi 6. hét, szombat – Zsid 11,1-7; Mk 9,2-13
Mit jelent számunkra a szentmise?
Soha ne jöjjünk felkészületlenül a szentmisékre! Amikor a szentmisére jövünk, abban a tudatban készítjük elő áldozati adományaikat, hálaadásainkat, kéréseinket és kudarcainkat is, hogy ezeket az oltárra helyezve megerősödik bennünk Isten irántunk való szeretetének a hite, az örök életbe vetett reményünk, és hogy erőt kapunk az áldozatos szeretetre. Krisztus keresztáldozatának nemcsak külső szemlélői, hanem résztvevői is leszünk. Örömmel egészítjük ki, „ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből Testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)
A mai szentlecke megerősít minket abban, hogy a mi hitünk az örök életbe vetett reményeinknek szilárd alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk. Élővé válik számunkra az Ószövetség szereplőinek körében Krisztus, akit már nem a kereszten, hanem megdicsőült Testében látunk. Minden szentmise annak az élménynek a lehetőségét ajánlja fel nekünk, amelyben a Jézushoz legközelebb álló három tanítványnak volt része az Úr színeváltozásának hegyén. Jézus a színeváltozásával meg akarta erősíteni tanítványai hitét.
A dicsőség hegyén megmutatta nekik, hogy a szenvedés hegye után milyen megdicsőülés vár rá. A ragyogó fény, Mózes és Illés megjelenése, a felhő, a mennyei Atya hangja – minden az Isten és a mennyei világ, vagyis az örökkévalóság jelenlétét érzékeltette, és azt üzente, hogy Jézus, akiről meg van írva, hogy sokat kell szenvednie, Isten dicsőséges Fiának bizonyul, és feltámad a halálból.
Minden szentmisén megvalósul Krisztus áldozata, sőt, az Ő színeváltozása is, amikor a kenyér és a bor színei alatt jelen lesz föltámadott Testével. Meg kell érinteni a szívünket, hogy a mennyei Atya úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta nekünk. Azt is fel kell ismernünk, hogy számunkra már eljött az ideje annak, hogy „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20)
Miről szoktunk beszélgetni egymás között miután részt vettünk a szentmisén? Meg kell erősítenünk egymásban azt a meggyőződést, hogy Krisztus keresztje Isten irántunk való szeretetének a jele, az pedig, ahogyan mi vállaljuk a keresztet, a mi Isten iránti hitünknek és szeretetünknek, és ugyanakkor egymás iránti szeretetünknek is a bizonyítéka.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy életünk végső célja a boldog örök élet elnyerése. De a feltámadás dicsőségében való részesedésnek az ára: a kereszt vállalásának készsége. Szeretetünk bionyításán kívül ezért érdemes, ezért lehet, és ezért kell a szenvedést vállalni. Jézus is azért vállalta a keresztet, hogy mi üdvözülhessünk.
Váljék bennünk szilárd meggyőződéssé, hogy keresztünk vállalására saját üdvösségünk elnyerése érdekében van szükség. NB! Krisztus nem lehet a miénk a kereszt nélkül, de ne legyen a keresztünk sem Krisztus nélkül!