Évközi 1. hét, szerda – 1Sám 3,1-10.19-20; Mk 1,29-39 Kihasználjuk-e az elfogadó, valamint az áldozatos szeretetre adódó lehetőségeinket? A mai olvasmányban Sámuel készségesen vállalta azt a szolgálatot, amelyre anyja fogadalmat tett, hogy felajánlja őt Istennek, még mielőtt megfogant volna. Gyermekkorától fogva Héli főpap mellett az Úrnak szolgált. A mai evangéliumban is az ilyen…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
2024. január 9. kedd
évközi hét, kedd – Mk 1,21-28 Ápoljuk-e a személyes kapcsolatot Jézussal? A mai evangéliumi részletben már azt olvashatjuk, hogy Jézus igehirdetésének újdonsága meglepte hallgatóit. Mert Ő nem a régi törvényt magyarázta, hanem személyes tapasztalatai alapján beszélt Istenről, az Atyáról, Aki egész irgalmával az ember felé fordul. Csodákkal is megerősítette tanítását. Úgy tanított, mint…
2024. január 8. hétfő
Évközi 1. hét, hétfő – Mk 1, 14-20 Mennyire teljes, illetve tartós bennünk az öröm? A mai nappal az egyházi évben megkezdődik az évközi idő. A hétköznapokon az evangéliumi részeket Márk evangéliumából vesszük. Márk evangélista Péter apostol igehirdetését jegyezte le. Evangéliumának első 13 versében sok mindenről beszámol, mielőtt Jézus első mondatait leírja….
2024. január 7. vasárnap, Urunk megkeresztelkedése
Urunk megkeresztelkedése Iz 42,1-7; 1Jn 5,1-9; Mk 1,7-11 Mit jelent számunkra Jézus megkeresztelkedése, valamint a mi megkeresztelésünk? A karácsonyi időszakban megismerhettük, hogy az angyalok híradása nyomán a pásztorok, majd később a napkeleti bölcsek hogyan hódoltak Jézus istensége előtt. A mai ünnep megkoronázza ezeket a tanúságtételeket. Hiszen a Szentlélek száll le a Jordán folyó…
2024. január 6. szombat, Urunk megjelenése (Vízkereszt)
Vízkereszt (Urunk megjelenése) – Mt 2,1-12 Figyelünk-e Isten jeleire, és követjük-e azokat? Máté evangéliumának fontos üzenete, hogy Jézus mindenkihez jött, minden ember üdvözítője akar lenni. Benne a mennyei Atya mindenkivel közölni akarja végtelen szeretetét. A napkeleti bölcsek látogatásának története csak Máté evangéliumában olvasható. Az arany, a tömjén, valamint a mirha átadásán kívül…
2024. január 5. péntek, Elsőpéntek
Január 5. – 1Jn 3,11-21; Jn 1,43-51 Igyekszünk-e másokat Jézushoz vezetni? Akik hittel elfogadták, hogy Jézusban a Messiással találkoztak, azokat eltöltötte az öröm, azután másoknak is továbbadták ezt az örömhírt. Így tettek a betlehemi pásztorok, majd az első tanítványok, köztük András, aki Pétert hívta Hozzá. A mai evangélium szerint így tett Fülöp is….
2024. január 4. csütörtök, Elsőcsütörtök
Január 4. – Jn 1,35-42 Az elmúlt hetekben mennyire erősödtünk meg a Jézusba vetett hitünkben, illetve a Róla való tanúságtételben? A karácsonyi időszak végéhez értünk. Gondolkodjunk el Keresztelő János két tanítványának a példáján, akiknek az érdeklődését az keltette föl Jézus iránt, hogy mesterük ismételten úgy nevezte meg Őt, hogy Ő az Isten Báránya!…
2024. január 3. szerda, Jézus szentséges neve
Január 3. Szent Ferenc rendjében: Jézus neve emléknapja Tudjuk-e Jézus nevének jelentését, és hogy mi az eredménye annak, ha az ő Nevét segítségül hívjuk? VII. Kelemen pápa 1530-ban engedélyezte, hogy a ferencesek január 1-jén ezzel az ünneppel kezdjék az újévet. Mivel a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform október 11-éről Isten anyjának ünnepét…
2024. január 2. kedd, Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók
Január 2. – 1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28 Megvan-e bennünk a készség az Istennel való együttműködésre, valamint a Krisztus melletti tanúságtételre? A mai evangélium Keresztelő Jánost állítja elénk példaképnek, akiben egy Krisztusra mutató személyt ismerhetünk meg. Már akkor is az volt, amikor Mária látogatást tett Erzsébetnél (anyja méhében örvendezett az érkező Megváltónak). Aztán amikor…
2024. január 1. hétfő, Szűz Mária, Isten Anyja, Újév – A béke világnapja
Január 1. Szűz Máriának, Isten Anyjának ünnepe, valamint 1967. év óta egyben a Béke Világnapja Szám 6,22-27; Lk 2,16-21 Miben lehet példaképünk Szűz Mária, Isten Anyja? A mai ószövetségi olvasmányban háromszoros áldás szerepel. Áldottnak azt az embert nevezzük, aki Istent hordozza. Az áldást a három isteni Személytől azért kapjuk, hogy Istennek ne csupán…