Évközi 2. hét, szerda – Mk 3,1-6 Szívünkön viseljük-e a Krisztusban hívők egységét? Mit tudunk tenni érte? Jézus jól tudta, hogy ha szombaton gyógyít, akkor ezzel kiváltja a farizeusok és írástudók ellenszenvét és nyílt ellenállását, és ezt fogják vádként felhozni ellene. Már nem Isten törvénye volt a fontos számukra, hanem az volt a céljuk, hogy…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Január 22. Évközi 2. hét, kedd
Évközi 2. hét, kedd – Kol 3,12-17; Lk 18,35-43 Imádkozunk-e állhatatos hitért és tökéletes szeretetért? A mai evangélium a jerikói vak koldus állhatatos hitét és Jézusba vetett bizalmát állítja elénk példaképül. Ezt a hitet jutalmazta meg Jézus a gyógyítással. Ezekkel a szavakkal adta vissza szeme világát: „Láss! Hited meggyógyított téged”. ! A csoda megváltoztatta az…
Január 21. Évközi 2. hét, hétfő
Évközi 2. hét, hétfő – Mk 2,18-22. – Böjtölésünkben és bűnbánatunkban is megmarad-e bennünk az öröm? Egy héttel ezelőtt, az évközi idő első hétköznapján Márk evangéliumában hallottuk, hogy amikor Jézus első megszólalásakor saját szavaival is meghirdette a mennyek országának örömhírét, ezt rögtön összekötötte egy fontos felhívással, melyben elkötelezett választ kért: „Térjetek meg, és higgyetek az…
Január 20. Évközi 2. vasárnap
Évközi 2. vasárnap C. – Iz 62,1-5; Jn 2,1-11 Mit jelent a számunkra Jézus első csodája? Vízkereszt napján azt ünnepeltük, hogy Jézus kinyilatkoztatta magát az egész emberiségnek, amelyet a napkeleti bölcsek képviseltek, megkeresztelkedésekor pedig a zsidó népnek. A mai evangélium alapján arra emlékezünk, hogy Jézus az ő dicsőségét hogyan nyilatkoztatta ki legközvetlenebb hozzátartozóinak, akik közé…
Január 19. Évközi 1. hét, szombat
Évközi 1. hét, szombat – Mk 2,13-17 A mai evangéliumban Jézus azt mondja: „Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Vajon mi melyik csoportba soroljuk magunkat? – Ismerjük el bűnösségünket! A világban általános a keresés. Az ördög – mint ordító oroszlán – keresi, hogy kit nyeljen el. Lévi, a vámos, általában…
Január 17. Évközi 1. hét csütörtök
Évközi 1. hét, csütörtök – Zsid 3, 7-14; Mk 1, 40-45 Hisszük-e, hogy Isten szeret minket, és hogy részvéttel van irántunk és a legjobbat akarja nekünk? Nem tudjuk, hogy milyen hosszú utat járt be az a leprás ember, aki – amint a mai evangéliumban olvastuk – Jézushoz jött és térdre borult előtte. Lehet, hogy miután…
Január 16. Évközi 1. hét, szerda
Évközi 1. hét, szerda – Zsid 2,14-18; Mk 1,29-39 Miért nagy öröm számunkra az Ige megtestesülése? A mai szentleckében a zsidókhoz írt levél szerzője azt akarja megértetni velünk, hogy a Krisztus születése miatti örömünk legfőbb oka és alapja az, hogy gyermeki viszonyba kerülhettünk az Atyával, valamint igazi testvéri kapcsolatra léphettünk Krisztussal és egymással. Mert az…
Január 15. Évközi 1. hét, kedd
Évközi 1. hét, kedd – Zsid 2,5-12, Mk 1-21-28 Tudatosan törekszünk-e arra, hogy Krisztus uralma megvalósuljon életünkben? A karácsonyi ünnepek legdöbbenetesebb élménye, hogy a végtelenül hatalmas Isten az emberi szeretetnek kiszolgáltatott, gyámoltalan csecsemőként, a lehető legnyomorúságosabb körülmények között, hajléktalanként született bele a mi világunkba. Nagy hitet követelt a pásztoroktól, a napkeleti bölcsektől és tőlünk is…
Január 14. Évközi 1. hét, hétfő
Évközi 1. hét, hétfő – Zsid 1,1-6; Mk 1, 14-20 Mennyire szilárd és állandó bennünk az öröm? A mai nappal az új egyházi évben megkezdődik az „évközi idő”. A hétköznapokon az evangéliumi részeket Márktól vesszük. Tudjuk, hogy Márk evangélista Péter apostol igehirdetését jegyezte le. Evangéliumának első 13 versében sok mindent felsorol, mielőtt Jézus első mondatait…
Január 13. Urunk megkeresztelkedése
Jézus megkeresztelkedése Iz 42,1-4.6-7.; Tit 2,11-14. 3,4-7.; Lk 3,15-16. 21-22. Mit jelent a számunkra mi megkeresztelésünk? Keresztelő János a megtérést hirdette, és a hozzá érkezők bűnbánatuk jeléül vették föl János keresztségét. Jézusnak erre nem volt szüksége. Ő a keresztelkedéssel, az Atya akaratának megfelelően, vállalta = magára vette az emberek bűneit. Ezzel megkezdte Isten szenvedő szolgájának küldetését,…