HIRDETÉS
NAGYBÖJT I. VASÁRNAPJA
2025. március 9.
Szeretettel hirdetjük, hogy
- Nagyböjt péntekjein a keresztút 17. 45-kor kezdődik, az imádságot ezen a héten a Szent Angéla Iskola családjai vezetik. Jöjjünk minél többen a nagyböjt e meghatározó imaalkalmára! Péntekenként a húsételektől való tartózkodással éljük meg az elégtételadást. A betegek imádsággal, jócselekedetekkel társulhatnak a böjtölőkhöz.
- ’Szomszédolás’ programsorozatunk keretében a környékbeli és a ferences templomok kórusai lesznek vendégeink. Elsőként március 16-án, vasárnap 10.00-kor az Egyetemi Templom Don Bosco Kórusa énekel a szentmisén.
- A konferenciabeszédek ebben az évben a ferences lelkiség meghatározó pontjairól szólnak, és arra irányulnak, hogy a hivatásukat kereső nőknek, férfiaknak, valamint mindazoknak nyújtsanak segítséget, akik szeretnék jobban megismerni Assisi szentjének istentapasztalatát. Ma és nagyböjt második vasárnapján 18.00-kor a vesperást imádkozzuk, ezt követi a szentmise, majd tartományfőnökünk, Piusz atya szentbeszéde, amely ezen a héten Ambíciók, vágyak és istenkeresés, március 9-én pedig Imádkozni és imádsággá válni címmel hangzanak el.
- Templomunk Kántorátusába várunk jelentkezőket. A szkóla vasárnap 18.00-kor a vesperáson, majd a szentmisén, valamint templomunk ünnepein énekel. Jelentkezni a sekrestyében vagy templomunk e-mail címén
- Az este 8.00 – 10.00 közötti szentségimádást kedden az Irgalmas Jézus, csütörtökön az Emmánuel Közösség, pénteken a Házas Hétvége mozgalom vezeti. Hétfőn és szerdán csendes adorációt tartunk.