Hirdetés 2023. augusztus 13.

           

 

Szeretettel hirdetjük, hogy

  1. Nagyboldogasszony ünnepét, augusztus 15-én, kedden tartjuk. E nap minden hívő számára miselátogatási kötelezettséggel jár, aminek az ünnep előestéjén vagy napján tehetünk eleget. Ennek biztosítása érdekében Nagyboldogasszonykor templomunkban vasárnapi rend szerint lesznek a szentmisék.

 

  1. Frauenkirchenbe, a Boldogasszony kegyhelyre hirdetett zarándoklatunk találkozási helye megváltozott, ennek értelmében a busz a Szépművészeti Múzeum melletti felszállónál várja a zarándokokat, ahonnan 8.00-kor indulnak Ausztriába.

 

  1. Szent István király ünnepén vasárnapi miserendet tartunk, a forgalomkorlátozások miatt azonban a 18.30-as és a 20.00-kor kezdődő misék elmaradnak.

 

  1. Ave Maris Stella’ címmel zenés áhítat keretében Bach, Liszt Floor-Peeters műveit szólaltatja meg augusztus 19-én, szombaton 19.30-tól templomunk orgonistája, Kecskés Mónika.

 

  1. Peregrin atya Kázmér atyától átvette a templomigazgatói szolgálatot, bizalommal forduljatok hozzá a lelkipásztori ügyek intézésében.