Hirdetés 2022. október 9.

Évközi 28. vasárnap

  1. A népszámlálás első szakasza 16-ig tart, amikor minden Magyarországon élő személy online töltheti ki a népszámlálási kérdőívet.
    A 14. kérdésnél a „katolikus” szó begépelése közben 3 lehetőséget kínál majd fel: a) RÓMAI KATOLIKUS, b) görögkatolikus, c) Magyar Katolikus Egyház (=örmény és kopt katolikusok).
    Kérjük mindenkit, hogy bátran vallja meg RÓMAI KATOLIKUS hitét!
    Akinek gondot jelent a kérdőív elektronikus kitöltése, azoknak hétköznaponként 8-12 között az irodában, ma és jövő vasárnap pedig a templom melletti folyosón segítséget nyújtanak az önkéntesek.

    Fontos, hogy
    MINDENKI HOZZA MAGÁVAL A BELÉPÉSHEZ SZÜKSÉGES SZEMÉLYES KÓDOT!

  2. Katolikus Shalom Közösség okt. 16-án, jövő vasárnap ikonvásárt tart a templom melletti folyosón. A híveknek lehetőségük lesz a közösség tagjai által készített ikonok, brazil édességek, könyvek és kávé megvásárlására. A befolyt összeget a fiatalok körében végzett evangelizációs feladatokra, programok szervezésére fordítják.

  3. Hétköznaponként minden este 17.40-től közös rózsafüzér imádsá­got tartunk templomunkban. Októberben, a rózsafüzér hónapjában jó lehető­ség adódik, hogy minél többen bekapcsolódjunk ebbe!

  4. Sebestyén Márta Liszt-díjas népi énekesünk és Andrejszki Judit előadóművész ad zenés áhítatot templomunkban okt. 15-én, szombaton este fél 8-tól. Szeretettel várunk Minden kedves érdeklődőt!