Advent 3. vasárnapja – Szof 3,14-18; Fil 4,4-7; Lk 3,10-18
Örömteli-e az életünk?
„Mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.” (Vörösmarty: A merengőhöz)
Minek örülünk igazán? Nagy kísértést jelentenek a hamis vágyálmok, amikor az örömet anyagi dolgok élvezetétől és azok halmozásától várjuk.
Vegyük észre az igazi és tartós öröm helyzeteit és lehetőségeit! Ami igazán boldoggá tehet, az elérhető közelségben van, csak nem mindig vesszük észre. A személyes szeretet utáni vágy beteljesülése ad igazi boldogságot.
A
kereszténység az öröm vallása. Örömünk alapja, hogy velünk van az Isten. Ezt ígérték a próféták jövendölései (vö. Mt 1,23). Szofoniás próféta szerint is ez az öröm forrása: „Örülj és ujjongj egész szívedből…, az Úr közöttetek van, … Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” Ezt az örömet hirdették Jézus születésekor az angyalok (vö. Lk 2,10). Ezt olvashatjuk a szentleckében is: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! … Az Úr közel van.”
Ha valakinek az alaphangulatára nem az öröm jellemző, az vizsgálja meg a lelkiismeretét, hogy megtudja, mi az oka örömtelenségének. Aztán állítsa helyre személyes kapcsolatait Istennel és az emberekkel! Örömünk oka, hogy a világ legnagyobb kincse, az Isten, Aki a miénk akar lenni.
A szentleckében azt olvastuk, hogy: „Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!” Ezt hirdette Keresztelő János is az evangéliumban, amikor a bűnbánat és a megtérés méltó gyümölcseit kérte. Két egészen egyszerű, mindennapi követelményről beszélt (az igazságosságról, vagyis a javak igazságos elosztásáról és a rászoruló embertársak megsegítéséről).
Igazságtalanok vagyunk, amikor nem adunk elegendő időt, figyelmet, törődést azoknak, akiket Isten ránk bízott és általunk akar szeretni. Pedig rajtunk kívül esetleg senki sem fogja őket Isten szeretetével úgy szeretni! Ha szeretet van bennünk, akkor „Akinek két ruhája van…, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.”
Amit a Keresztelő hirdetett, az csak a kezdet. Ha megismerjük a legnagyobb örömhírt, mely szerint „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” (Jn 3,16), aki értünk emberré lett, hajléktalanként született és értünk keresztre feszítették, akkor ha igazi szeretet van bennünk, egyetlen felső ruhánkat is odaadjuk annak a szerettünknek, aki fázik, és utolsó falatunkat is annak, aki éhezik. Sőt, örömmel vállalunk minden szenvedést is azokért, akiket szeretünk. Ahogyan Pál apostol írta: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik” (Kol 1,24).
Használjuk fel az igazi örömnek, az Istennel és a szeretteinkkel való együttlétnek sok lehetőségét és különféle alkalmait! Éljük át a jó cselekedeteink miatt érzett örömöket, amelyek megnyitják bennünk az igazi örömök újabb forrásait!