Orgonánk lenti játszóasztala

ADOMÁNYOK
az orgona lenti játszóasztalára

Orgonánk lenti játszóasztala előre láthatólag két héten belül elkészül, melynek avató-hangversenyét nov. 24-én (!), szombat este fél 8-tól tervezzük a Gergely Ferenc áhítat-sorozat évadzárásával egybekötve. A koncerten közreműködik Deák László és templomunk kántorátusa.

2017-ben kezdődött el a tervezése, megrendelése, egyedi elkészíttetése annak játszóasztalnak, amely segítségével a templomhajóból (Szent József oltártól) is működtethető lesz a karzaton lévő orgona.

A készülőfélben levő játszóasztal 2018. szept. 12-i állapota

A lenti játszóasztal célja, hogy

  • a hívek közelében lehessen a kántor,
  • a szent liturgiába jobban bekapcsolódjon az orgonista,
  • mozgatható játékasztalként még több lehetőséget biztosítson nagyszabású koncertek megrendezésére, és látható lesz a hangverseny alatt az orgonista.

 

A játszóasztal és a kiépítés (vezetékelés, elektronikai vezérlés, egyéb járulékos mun­kák) teljes költsége: 12.372.262 Ft + néhány apró kiegészítés (speciális mikrofon, gurulós dobogó testreszabása, agapé, stb.).

 

Eddigi bevételek

Pályázati támogatások   4.500.000
Jótevő (Robert Csongor, Julianna Csongor)   1.348.985
Deák László és Deákné Kecskés Mónika      500.000
Hívek adománya (2018. szept. 29-ig)   3.005.037
Hívek adománya (2018. szept.30 – okt. 6)      302.265
Hívek adománya (2018. okt. 7-13)
     572.055
Hívek adománya (2018. okt. 14-20)
     310.933
Hívek adománya (2018. okt. 21-27)
     113.590
Hívek adománya (2018. okt. 28 – nov. 3)
     116.205
Hívek adománya (2018. nov. 4-10)
     152.860
Hívek adománya (2018. nov. 11-17)
  1.198.790
Hívek adománya (2018. nov. 18-23)
     503.525
Összesen 12.624.245

Hálásan mondunk köszönetet minden adakozónak, akik kisebb vagy nagyobb összeggel segítették, hogy megvalósulhasson a lenti játszóasztal!

A hívek nagylelkűségének köszönhetően (éppen a fizetési határidőre) összegyűlt a szükséges pénz! 
Deo gratias – Istennek legyen hála!

Számlaszám: Erste Bank 11600006-00000000-40682275 – megjegyzés: orgona

Az Építési Hatóság jogerős engedélyét is megkaptuk.
A munkálatokat – pályáztatás alapján – a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrára bíztuk.
Előre láthatólag november közepére készül el minden.