Úrnapi körmenet – miserend változás!!!

A belvárosi templomok az idei évben is közösen tartjuk a nagy úrnapi körmenetet 2018. június 3-án, vasárnap.

Gyülekező 8.00 órakor a Pesti Ferences Templomban, ahol az első állomás imádsága is zajlik. Innen az Egyetemi templomba, majd a Szent Mihály templomba és végül negyedik állomásként a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomba érkezünk. Itt az ünnepi szentmisére kb. 10.00 órakor kerül sor. Szeretettel hívjuk erre az alkalomra a híveket szerte Budapestről, hogy minél nagyobb számban tegyünk tanúságot a Kenyér színe alatt jelenlévő Megváltónkról, Jézus Krisztusról.

Az úrnapi körmenet miatt templomunkban ezen a napon (jún. 3) nem lesz 8 óra szentmise, de a szokott időben kezdődik a többi szentmise azok számára, akik egészségi okok, vagy más miatt nem tudnának részt venni a körmeneten. Tehát jún. 3-án, vasárnap a szentmisék 6.00; 7.00; (NINCS: 8.00); 9.00; 10.00; 11.00; 12.00; 17.00; 18.30; 20.00 órakor kezdődnek.

A templomok címei:

  • Belvárosi Ferences Templom – 1053 Budapest, Ferenciek tere 9.
  • Egyetemi Templom – 1053 Budapest, Papnövelde u. 5-7.
  • Szent Mihály Templom – 1056 Budapest, Váci u. 47/b.
  • Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
    – 1056 Budapest, Március 15. tér